Ha tetszik, oszd meg: FacebookAdd a Twitter-hezeMail

2012. július 13., péntek

Torony

Az ígért logikai játékok közül a második is nagyon egyszerű (a szabálya és elkészíteni, mert kirakni bizony nem egyszerű), ezt is az Ördöglakaton olvastam. A szabály: a négy kockát úgy kell egymásra helyezni, hogy mind a 4 oldalon előforduljon mind a négy szín.

Szükséges hozzá 4 db kocka. A gyerekek már kinőttek a natúr faépítőkből, ezért ebből a készletből 4 fakocka - 3 cm x 3 cm x 3 cm-es- is "felnőtt" a logikai feladathoz.
Mivel eszterga-eszközökből hiány van itthon, elgondolkodtam, hogy a másik oldalra való színátfolyás problémáját mivel tudnám kiküszöbölni. Aztán jött az ötlet: maszkolás! :) Festőszalag éppen akadt itthon, szépen félbevagdostam egy 2 cm széleset és a 12 x 4 élet leragasztottam. Igyekeztem jó alaposan lenyomkodni, hogy véletlenül se menjen alá majd a festék.


Jöhetett a festés a fent említett blogon ábrázoltaknak megfelelően. Kikevertem 4 szimpatikus színt (lila és rózsaszínű nem volt köztük ;) 3 különböző akrilfestékből és nekiláttam.


A végeredmény:


Végül amikor már úgy gondoltam, hogy eléggé megszáradt, óvatosan lehúztam a szalagokat. Voilá:



Még egy lakkozás (van itthon valami dekupázslakk) rákerül majd, mert sérülékeny így a festék. A gyerekek még nem látták.

1 megjegyzés:

Timi írta...

Ez nagyon jó ötlet!!!! :)