Ha tetszik, oszd meg: FacebookAdd a Twitter-hezeMail

2010. április 2., péntek

Húsvéti tojáskészítés nálunk

Mióta eszemet tudom, mindig ilyen tojásokat festettünk. És mióta az eszemet tudom, Apa mindig részt vett benne. :)) Elég nagy részt. :P Még akkor is, amikor ketten lettünk a húgommal. Azóta a netnek hála, megtudtam, hogy ez a technika a "berzselés". Volt év, amikor a színt is hagymahéjjal próbáltuk elérni, de az nem lett elég piros, az inkább barnás színt ad. És igen, volt olyan év is, amikor kevésbé sikerült a tojásfestési projekt. :))


Első körben 10 perces tojásokat főzünk, aminek során már egy pár tojás megreped, így nem vesz részt a "játékban". Közben lehet keresgélni az udvaron, kertben szép mintázatú leveleket, petrezselyemzöldet vagy arra hasonlító füvet. A zsákokból előkerülnek az év közben felszaladt tiszta harisnyák, amik újrafelhasználásra kerülnek a végső kidobás előtt. Tojásfesték, forró víz, ecet, cérna és olló a kötözéshez, vágáshoz, kanál. Több réteg újságpapír kell a száradáshoz, csöpögéshez.
Mi a teraszon szoktuk készíteni és húsvétkor általában fúj a szél is, úgyhogy cserép, vasdarabok nehezékként jól jönnek.
Ez a fajta  festés 2 emberes munka.

1. A még meleg főtt tojásokra rátesszük a füvet, hogy minél szebb mintázatot adjon.


2. A segítő a harisnya ép részét ráfeszíti a tojásra.


3. Egy-két tekerés, cérnával körbehurkolás, miközben figyelünk, hogy feszes maradjon az egész, mert különben nem lesznek élesek a kontúrok.


4. Most már mehet a forró festőlébe. (ami nálunk egy vödörben van) Néha megkeverjük, hogy mindenhol egyformán fogja a festék és így látszik is, hogy mennyire erős már a szín.


5. Pár perc múlva kanállal kivesszük a léből és hagyjuk egy kicsit hűlni, száradni.



7. Kis idő múltán (amikor már meg tudjuk fogni a tojásokat) levágjuk a harisnyát a tojásokról és szépen lehámozzuk a levelet is.


8. Újból visszatesszük száradni és ezzel a munkásabb rész be is fejeződött.


9. Utolsó lépésként fényesíthetjük valamilyen zsíros dologgal, de ekkor ne felejtsük el figyelmeztetni az ismerősöket, hogy ne dugják a tojást a zsebükbe!


Ezzel  a képpel kívánok Minden erre járó olvasómnak kellemes, vidám húsvéti ünnepeket!

5 megjegyzés:

Tittina írta...

Hát ez valami eszméletlenül gyönyörű! :) Kellemes ünnepeket Nektek is!

Ági írta...

De jó., hogy ilyen részletesen leírtad. Erdélyi nénitől éppen a minap hallottam a berzselésről, el is magyarázta szegény hogyan kell így festeni ,de vizuális típus vagyok így nehezemre esett elképzelni. No de most! Lehet, hogy a három lánykámmal idén ilyenekkel várjuk a locsolókat. Gyönyörűek!
Ágnes

hAnd-i írta...

mi is ilyenekkel várjuk a locsolókat... csak mi még mindig a hagymahéjasat erőltetjük... Kellemes Húsvétot nektek is...

Atyus írta...

Kellemes húsvétot Nektek is!
Ezt én is ismertem, bár a nevéről fogalmam sem volt. :) Tök jó, hogy ilyen részletesen leírtad, és képekkel is szemléltetted. :D

altalena írta...

Hű de gyönyörű! Ilyet én is fogok jövőre csinálni:D Köszi a tippet:D