Ha tetszik, oszd meg: FacebookAdd a Twitter-hezeMail

2010. március 30., kedd

Hello Kitty

Tegnap volt a nap, hogy elkészítettem a Hello Kitty tortát. Lelle igazából nem nagy fan, eddig csupán egy pici 16 cm-es plüss figurája van ebből a jószágból. Ez most jól jött, mert amíg a gazdi aludt, kicsempésztem az ágyból és az esti díszítésnél jól jött mintának.


Az oviban nagy sikere volt a tortának, noha -mint írtam- szinte mindig ez az alap, mert finom és gyorsan elkészül.

A sikerre tekintettel leírom, mi is a recept:
2 tojás sárgájával, fehérjével együtt
2 kis pohár tejföl
2 púpozott tejfölös pohár liszt (ezért ne dobjuk el a tejfölös poharat)
2 csapott tejfölös pohár cukor
2 késhegynyi sütőpor.
A hozzávalókat keverőgéppel együtt kikeverjük és kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük.
Előmelegített sütőben 20-30 percig sütjük. Érvényes a piskótákra vonatkozó szabály: kb. 10 percig ne nyissuk ki a sütő ajtaját a sütés elején! Tűpróbával ellenőrizzük.

Ezt most megint kettévágtam, viszont stílusosan rózsaszínű puding került középre. Aztán a tetejére a kinyújtott marcipán. A díszek (orr, masni) színezett marcipánból készültek. A feketék olvasztott, 72%-os csokiban lettek megforgatva.

5 megjegyzés:

Tittina írta...

Nagyon-nagyon jóóó! És hálás köszönet, hogy megosztottad velünk a receptet :)

Szilvi írta...

Hú de guszta lett, nyami. Érjek én is a fogyókúrám végére, ki se lehet robbantani majd a konyhából a sütisütés mellől :-)
Köszi a receptet!

Ann írta...

Woooow! Nagyon helyes lett :)

malyvacsiga írta...

Nekem is tetszik!

Balogh-Molnár Ibolya írta...

Nagyon cuki ez a torta!!!
Nézz be hozzám egy kis játékra invitállak!!!