Kamisado házilag
Játék megint. Ez most a Kamisado, aminek egy táblán játszható négy változata van.
A legegyszerűbb, kb. fél órás játék akár egy egyszerűsített sakk. Itt minden bábu egyformán léphet, előre és átlósan, de bármennyit. A trükk az, hogy amelyik színű mezőn megáll a bábu, az ellenfélnek azzal a bábuval kell lépnie. Az nyer, aki először bejut az ellenfél alapvonalára.
A játékban zavart a kínai jelekkel ellátott változat (ami álltólag a színvakoknak való, akik a jelek alapján megkülönböztethetik a mezőket, de szerintem ez csak a kínai színvakoknak jelent segítséget. :))
Vettem tehát újra balsafát. (Már nem lehet itt kapni egyik barkácsboltban sem, kénytelen voltam netről rendelni.) Felszeleteltem kis 2,5 x 2,5 cm-es négyzetekre, mert ha egyben marad, akkor a pácolásnál a mezők színei összefolytak volna. Aztán bepácoltam őket, ruhafestékkel és por alakú páccal, ami maradt a múltkori játékból. A négyzeteket ráragasztottam egy furnér lapra meghatározott sorrendben.
A bábukat készen vettem natúr színben, majd azokat is megfelelő színűre pácoltam. A két csapat tagjait akrilfestékkel különböztettem meg egymástól és ez egy kicsit megdolgoztatott. A piros és a sötétbarna bábu alján és nyakánál a pác felszívódott azokra a területekre is, amit később fehér akrillal terveztem befesteni és persze nem fedte be a festék ezeket a részeket, jobban mondva a pác átütött rajta. Többszöri próbálkozás után lekapartam a sikertelen akrilréteget, aztán körömlakkal belakkoztam ezt a részt és utána festettem megint rá akrillal. Ez végül megoldást jelentett.
Mehet a játék!
Ps.:Szumótornyot szükség esetén én a bábuk alá terveztem. Mint egy kis sámlit. :P (De erre még nem került sor, mert elég az alapjáték.)
1 megjegyzés:
Hát ennek örölne négy és fél éves unokám, az biztos. Sajnos, én ilyeneket nem tudok. Bár - lehet, hogy csak látszatra vesz el sok időt.
Megjegyzés küldése