Ha tetszik, oszd meg: FacebookAdd a Twitter-hezeMail

2010. június 11., péntek

Fekete-fehér, igen-nem

Ma megkezdődött a scrap tábor. Sajnos előzetes terveimmel ellentétben nem tudok elmenni. Egyrészt ma még munka van, bár már tegnap megvolt az osztályozó értekezlet mindazon osztályoknak, ahol tanítottam idén. Sajnos a helyzet most sem rózsás, 12 tanulót kellett augusztusra irányítanom. Augusztus utolsó hetében sem fogok tehát unatkozni... De ez még odébb van -szerencsére.
Azért a táboros emlékkártyákkal elkészültem, mind a 30 darabbal, elég futószalagszerű lett a végére. Hibrid lett és mind egyforma. (Többé-kevésbé.) A karton egyik oldala fehér volt eredetileg, a másik oldala szürkés. Ezt bevontam fekete papírral. (Valamivel vékonyabb, mint a fotókarton.) Fehér és fekete filctollakkal varrást imitáltam a két oldalra. A fehérre tettem a fekete-fehérben előhívott fotót és alá egy kis darab szalagot. Hogy mégse legyen annyira steril fekete-fehér az egész, sárgára színeztem egy digitális papírt és abból vágtam cakkos köröket. Kettévágtam és a felét felragasztottam, majd filccel körberajzoltam. A másik oldalra megszerkesztettem az információs cédulát és kinyomtattam. Végül a dátumbélyegzővel pecsételtem és bekereteztem a tábor dátumát.


Hozzávalók:
Papírok: 700g-os karton,
DCWV La creme digitális papír átszínezve
gombok minden mennyiségben
sarokkerekítő, filctollak
saját digitális Információs címke
Making Memories szalagok
CreatiWitches: Mentsd el a dátumot! bélyegző
és türelem és idő :))

1 megjegyzés:

Erke írta...

Oh, wow, Juca, alig várom hogy kézbe foghassam, jó látni, hogy újra alkotsz!!