Ha tetszik, oszd meg: FacebookAdd a Twitter-hezeMail

2010. március 26., péntek

Torták

Azon a 4 nap felén, amikor épp a két betegség között voltunk, megtartottuk Lelle szülinapját. Idén először hívott ovis barátnőket, így nagyon izgatott volt. Másnap a családdal ünnepeltünk.
Háromféle tortát rendelt: a barátnőknek napocskásat, a családnak szivárványosat, az oviba vinni pedig Hello Kittyset.
Ebből elkészült a napocskás és a szivárványos. A harmadikat a közbejött vírus miatt nem készítettem el, nem szerettem volna a fél ovit végig fertőzni. :))) Úgyhogy Hello Kitty-t a jövő héten mutatom majd.
Mindkét torta alapja "hamis" (vagy két bögrés) piskóta. A napocskásra 2 adag puding került és narancsleves zselé.


A szivárványos életem első marcipánbevonású tortája. Kicsit megkínlódtam vele, mire rájöttem hogyan is kell bánni ezzel az anyaggal, de végül nem lett rossz. Az alapot most kettévágtam és középre került a vanília puding. A tetejére borítottam a kinyújtott marcipánt, a szivárványcsíkokat pedig színezékkel színeztem.

 
Mindkettő gyorsan elfogyott szerencsére, mert másnap már minden jelenlevő beteg volt. :O (És nem a tortától :PPPP)

5 megjegyzés:

verus írta...

Nagyon jól néznek ki. A napocskás különösen 5letes. :)
És -bár jól megkésve- Boldog szülinapot kívánok Lellének. :)

Jovi írta...

nyamm! Tényleg klasszak lettek, nekem is a napocskás tetszik nagyon:)
Vár egy díj nálam! :)

Tittina írta...

El vagyok ragadtatava. A napocskasat le kell koppintanom az en Napocskamnak :)
A szivarvanyos is nayon szep am...

Atyus írta...

Szuperek a torták! A Hello Kitty-set is kíváncsian várom!
Vár nálam valami, kukkants be!;)

Szunyo írta...

Köszönjük a jókívánságot is, a dicséretet is, a díjakat is! :) Igyekszem...