Függönyvarrás
A házban a sok elmaradás mellett a függönyök sincsenek még készen. A nyáron/őszi szünetben sikerült a nappaliba megvarrni a függönyöket, (némelyiket kétszer is, mert elsőre elrontottam :P) most pedig a konyhai rolókon volt a sor. A fürdőszobai függönyök vannak még hátra.
Így néz ki a konyhánk jelenleg:
A függöny római roló. Egyszerű, fehér alapon bordó kisvirágos pamutvászonból, a bélése (=hátoldala) sima fehér pamutvászonból. Az elkészítéshez kell még egy adag matematika is, meg pár apró kiegészítő. Én nem akartam az ablak teljes magasságában, ezért a plafontól 130 cm a végleges mérete. A szélessége + 5-5 cm az ablaknyílás méretének, vagyis 126 cm.
Hozzávalók:
-mintás anyag megfelelő mennyiségben
-ugyanennyi egyszínű anyag a hátoldalnak (ez látszik kívülről az ablakban)
-9 mm átmérőjű, 240 cm-es szálban kapható farúd valamelyik barkácsáruházból (ezt fel kell majd vágni, tervezzük meg előre, mennyit vegyünk!) -Nekem 8x126 cm-es darab kellett és mivel kettő ilyen darab nem jött ki egy szálból, ezért 8 szálat vettem. A maradék megy majd a fürdőszobai függönyökhöz.
-3 mm átmérőjű fémrúd a függöny aljába, nehezékként
-átlátszó melltartó-karika (2 vagy 3 fapálcánként-ez a szélességtől függ, rövidáru boltból) Nekem a 126 cm szélesség miatt pálcánként 3 db kellett, vagyis összesen a két ablakra 24db
-zsinór (ez is az adott ablak méreteitől függ, rövidáru boltból)
-tépőzár -nálam 2x126 cm hosszú.
-szemes csavar a zsinórok bújtatásáshoz. Nekem 2x4=8 db kellett.
-négyzetes fahasáb a függöny szélességében
-zsinórrögzítő (akasztó) a falra
-műanyag zsinórvég

Elkészítési útmutató: itt olvasható egy egyszerűsített változat, én nem ez alapján készítettem.
-tervezzük meg a függönyt! Ez némi matematikai ismeretet igényel. Milyen hosszúra szeretnénk végül a kész függönyt, mekkora legyen a felhúzható rész- a sávok fele fog beráncolódni-, mekkora legyen felül az a rész, amit már nem tudunk felhúzni? Figyeljünk rá, hogy ki tudjuk tőle nyitni az ablakot.
-vágjuk le a függönyanyagból és a bélésből a szükséges mennyiséget, bár én az alját nem mertem kész hosszúságra vágni, szinte csak a legvégén vágtam le/szegtem be az alját.
-a bélésanyagban jelöljük be a merevítőlécek helyét, én a bújtatót ebből az anyagból csináltam (a leírásban kész szalagokat használ), egy-egy bújtató 3 cm széles. (Vagyis, jön a matek: ha a bélés bújtatónként 3 cm-mel hosszabb és nekem 4 bújtatóm volt, akkor eredetileg 12 cm-rel hosszabb bélést kellett levágnom, mint sima függöny anyagot.)
-betűzögettem, levarrtam, majd körben is beszegtem, kivéve az alját.

-rátettem a függöny anyagra, ahogy kész állapotában lesz a függöny
-rátűztem és levarrtam. Na, itt a levarrás jelentette a bújtatókat a függöny anyagához varrni vízszintesen, illetve körben a függöny szélén. Ez kicsit macerás: a bújtatókat kihagytam, vagyis a "lábáig" varrtam, majd varrótalp és tű fel, áthajtottam a bújtatót és folytattam a varrást. (Máskülönben nem tudtam volna beledugni a merevítő rudakat.)
-végül az alját megfelelő méretnél levágtam, beszegtem, felhajtottam.
-felvarrtam a tépőzár puhábbik részét, hogy mosáskor se szedje szét az anyagot.
-felvarrtam a karikákat és az előbb említett utasítástól eltérően nem egyforma méretűre kell a húzózsinórokat vágni!!!! El kell dönteni, hogy melyik oldalon történik a felhúzás, ahhoz legtávolabbi függönykarikákhoz kell a leghosszabb zsinór és legkevesebb a legközelebbihez.
-betettem a merevítőrudakat (ezt mosás előtt mindig ki kell majd szedni).

Férj felfúrta a léceket a falra, ezeken már rajta volt a tépőzár másik fele, alul a szemes csavarok a megfelelő helyen, majd belehúztam a zsinórokat és odatépőzáraztam a függönyt. A zsinórtartó akasztókat megrendeltem ebay-ről, mert errefelé nem kapni és bárkitől kérdeztem, még csak halvány gőze sem volt, hogy mit akarok. Egy hét alatt megérkezett a 10 db, mert akkor már nem aprózzuk el. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése