Ha tetszik, oszd meg: FacebookAdd a Twitter-hezeMail

2011. november 15., kedd

Tökös-mákos és egyebek

Nagyon szeretek rétest készíteni. Gyorsan elkészül és gyorsan el is fogy. Leginkább túrósat szoktam sütni, illetve sárgarépásat. A múltkor kipróbáltam a fahéjas-almásat is, az is ízlett mindenkinek. A tökös-mákos nem izgatta a fantáziámat, mivel a mákot óvódás korom óta (amikoris a mákos gubát meg kellett enni) nem szeretem. Semmilyen formában: bejglinek sem, tésztának sem, sehogyan sem.

De most eljött az idő, hogy mák is volt itthon, kaptam egy mákdarálót is és nem tehettem meg a szűkebb családdal, hogy csak azt esznek, amit én is szeretek. Nekiláttam tehát a tökös-mákos, illetve mákos-meggyes rétesnek is.


A Corában szoktam venni réteslapot, mert a Nagymamám-féle, régi, asztalon-hajtogatós verzióra még nem vagyok kész lelkileg. :)) 8 lap van egy csomagban és mivel egy réteshez 3 lap kell, úgy jön ki matematikailag, ha 3 csomagot veszek. Ilyenkor 8 rúd rétes készül. Biztos, ami biztos, a fele ebből túrós lett. :P


A réteslapot megkentem olajjal, rátettem még egy réteslapot, azt is megkentem majd a harmadik lapot is rátettem. Ezt az utolsót olajos tejföllel "alapoztam" és rászórtam a túrót.



Bőségesen megszórtam cukorral. (Ennek mennyisége függ attól, hogy mennyire édes a túró, de vigyázni kell arra is, hogy a túl cukros lé ki fog folyni a rétesből és klasszul odaég a tepsire. :S) A széleit behajtottam és feltekertem.



A tepsiben megkentem tojással és előmelegített sütőben sütöttem, amíg meg nem pirult a teteje:



A tökös mákos alapja ugyanúgy készül, mint a túrósé:


Az utolsó lapra nem kell tejföl, csak simán olaj és erre az alapra megy a darált mák. Rá porcukor réteg, majd a reszelt sütőtök, nyersen.



Ugyanaz a feltekerés, ugyanaz a tojáskenés, sütés.

A mákos-meggyeshez magozott meggy szükséges, én nem vágtam ketté a meggyeket, ráérősebbek megtehetik.



Akik szeretik a mákot, leginkább a meggyes-mákosért voltak oda, pedig szeretik a sütőtököt is. (Főleg natúr sütve.) A jövőben tehát inkább meggyes-mákost készítek, a tök pedig megmarad sütőben sütnivalónak.

2 megjegyzés:

Timi írta...

Nagyon guszták!!!!!!!!!Nyamiiii!ügyes vagy!

hAnd-i írta...

nagyon étvágygerjesztőek... nyami-nyami