Ha tetszik, oszd meg: FacebookAdd a Twitter-heziWiWeMail

2009. december 3., csütörtök

Adventi mesedoboz

Tünde már beszámolt a kreatív-mamatalálkozóról ebben a posztjában. A dolog érdekessége, hogy a gyufásdoboz kalendáriumot a lányok találták meg a neten, scraptől, tőlünk függetlenül. Nosza, készítsünk mi is ilyet! A jó hangulatú délutánon ilyen alkotások születtek:
Timié:


Lulué:



Házigazdánk, Beus, utólag tudta csak elkészíteni a dobozokat: (csoda, hogy a két lány és az ikrek mellett egyáltalán még bevállalt minket is :))



Gabi és Tünde fali változatban készített naptárat:


Bár nálunk évek óta a cicás kalendárium van, gondoltam: elkészítem én is és az óvodának adom, tegyenek a dobozokba minden napra való mesét, verset, dalt. A kis gyufásdobozokat én is túl aprónak gondoltam, úgyhogy 24 családi gyufásdobozt vettem és piros-arany csomagolópapírokat.
Az alkotó-délutánon nem sikerült befejeznem, azóta pihent itthon egy kicsit. Már akkor meggyőztek, hogy túl elegáns lett egy oviba, jobb lett volna gyerekmintás csomagalókat választani. Amikor pedig hazavittem, a család egyszerűen nem engedte bevinni az oviba. Így aztán az adventi édességes naptár mellett lett egy adventi mese-dobozunk is, amiből minden este elolvasunk egy kis mese-részletet. :))





Felhasznált anyagok:
Csomagolópapírok, miltonkapcsok,
fehér fotókarton,
vastag karton az aljának és tetejének,
Woodware kraftpapír,
Bélyegzők:
CreatiWitches: Mentsd el a dátumot!
CreatiWitches: Puttók
Versamark: Archival Ink;
Making Memories és egyéb szalagok
Klári ajándék kicsei a doboztetőn,
arany filctoll

2 megjegyzés:

andi írta...

hát ez nagyon ötletes... gyönyörű munkák születtek... már az idén nem, de remélem majd jövőre sikerül nekem is egyet késziteni... ügyesek vagytok...

Nóri írta...

Az ideiről már lecsúsztam, de remélhetőleg jövőre már én is elkészítem. Olyan szívmelengető csecsebecsék lettek.