Ha tetszik, oszd meg: FacebookAdd a Twitter-hezeMail

2008. szeptember 5., péntek

Apás album

A férjem tevékenyen részt vesz a gyerekek mindennapi életében, ezért amikor Linsey kihívást írt ki "Apu és én" témában, azonnal tudtam, hogy ezt nekem meg kell csinálnom. Csak nálunk inkább "Apa és mi" lett a címe és a gyerekek száma -és az igazságosság miatt- egyetlen oldal nem lett volna elég. Ezért minialbum terve fogalmazódott meg a fejemben.
Apának szülinapja is volt a nyáron, tehát jó ötlet volt összekötni a kettőt. Végül persze az album elkészítésével mindkettőről ( a kihívásról és a szülinapról is) lekéstem. :S

Az album folytatásos és bővíthető, inspirációt pedig itt kaptam az alakjához.

Alapötletként úgy gondoltam, hogy mindegyik gyerekről kerül bele 5-5-5 kép, amint apával vannak. Egy születés körüli, egy 1,5-2 éves forma, egy 4-5 éves körüli, egy 7-8 éves és egy kb. 10 éves korukban. (Aztán majd a többi kap egy külön albumot. ;)) Értelemszerűen a gyerekeink kora miatt, a legnagyobbról most van benne 4 kép, a középsőről 3, a legkisebbről 2. De azért odaterveztem a többi oldalt is, ez volt a legnehezebb. (Mármint el nem készült oldalakat belekalkulálni színileg, elrendezésileg.)

A másik alapötlet a fém díszítők használata. Szerintem nincs, aki scrap-körökben ne tudná, hogy mennyire tetszenek a fém-kütyük. A legegyszerűbb gemkapocstól kezdve a cirádásabb sarokveretekig. Na, itt egy férfias album, gondoltam: elő a fémekkel! :D Így aztán minden oldalon megjelent valamilyen formában valamilyen fém kiegészítő.
A borító belső oldala és az első kép. Az órát és az idézetet nyomtattam. A pöttysor ezüst tintával pecsételt és az 1 cm nagy színes betűket nyomtatás után kivágtam.

Az első dupla oldal. Szintén nyomtatott "játék" definíció a Magyar Értelmező Kéziszótárból ;)), illetve a kék papírszalgra fehér akrilfestékkel pecsételtem az APA feliratokat.
A másik oldalon fém dísz és egy ruhacímke.
Az eredeti ötletet itt láttam, de mivel ilyet Magyarországon nem gyártanak, ezért levágtam egy ingről a címkéjét, kifordítottam a címkét és a megtervezett szöveget rányomtattam. A másik oldalán vonalkód van és "mosási útmutató" ábrákkal, úgy mint "30 fokon mosható", "kézzel mosható", "szárítógép és mosógép használata tilos". :D

A következő oldal még pár nélküli, mivel ez a negyedik és eddig utolsó kép Vilivel.
A csocsót mindketten nagyon szeretik, ezért ez egy nagyon jellemző kép.
A kör alakú pecsétekkel pecsételtem és kinyomtattam a No.1 cimkét.
Végül 3 rajzszögnek a "szögét" visszakalapáltam és odaragasztottam.
A Lellés oldalpárnál csak tettem bele egy kis bordót, mivel a készletbeli pöttyös papíron szerepel ez a szín is. A bal oldalon fém L betű szerepel és a szövegcsíkok nyomtatottak. Egy fólia-virágot is készítettem ide, lamináló fóliából, körbe krétázva, közepén a kockás masnival.
A másik oldalon a hajó kész fém díszítő, a betűk nyomtatottak és folytattam a pöttyöket a bordó alátéten is. Apa kezéhez egy fólia "csipeszt" tettem, rajta a KOMP felirat, mivel ez a kép az első balatoni átkelésüknél készült.

A harmadik (és eddig utolsó) Lelle-oldalnak sincs még párja. Itt is alkalmaztam a fóliát, most betűk kerültek rá, Vili nagybetűs nyomdájának segítségével. A tinta ugyan nem Staz-On, de a macskaszem tinta sem jön le a fóliáról, ha hagyunk neki elég időt megszáradni és utána sem nyalogatjuk. :)) A virág a papír mintája, 3D-vé téve.
Nándi meglevő képei külön oldalakra kerültek. Itt a betűket nyomtattam, a bordó pöttyös mintát pedig azért tettem bele, mert a szemben levő oldal Lelle utolsó képének oldala lesz. És persze azon lesz majd valami bordó.

Az utolsó kép az albumban eddig. Ennek sincs még párja. A fém díszítő gyári, az idézetet nyomtattam és ezt is 3D-s ragasztókra tettem.

A borítók. Körminták ezüst-kék tintákkal, amik megjelennek a hátoldalon is. "A" betű kartonból vágva, a többi betű pecsételve.
A hátoldalon bélyegzővel az "Apa és mi" felirat, valamint egy nyomtatott címke, ha egyszer elfelejtené, hogy kitől kapta az albumot. :D

Végül néhány részlet:


Hozzávalók:
Papírok: BasicGray Dasher és Oh, baby! Boy papírok, kiegészítve színben illő fotókartonokkal

Szalagok: Szalag és Zsinórgyár termékei
Fém kütyük: Making Memories, irodai eszközök, Darice,

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon-nagyon tetszik! Gyönyörű!
Nem találok szavakat...
Ágika

_eszter_ írta...

egyszerűen fenomenális!
:)

Linsey írta...

Bámulatos! Alig tudok megszólalni! Egyszerűen TÖKÉLETES! Olyan harmónikus, ötletes, hihetetlen ötleteid vannak. Nem tudom a címkére hogy nyomtattál, de ezért különdíjat érdemelnél!:)
Neked nem "szabadna" ;)) digizned:P

Köszi, hogy említettél, s örülök, hogy inspirált a kihívás!

Ann írta...

Le a kalappal, nagyon csodás az egész. Én egyszerre fel se tudtam fogni, olyan változatos, ugyanakkor harmonikus. Majd jövök és megnézem mégegyszer :)
Olyan jó, hogy folytatásos lesz :)

Rika írta...

Fantasztikus! Hogy tudsz ennyi sok-sok szép, ötletes apróságot kitalálni!? Nagyon tetszik, még többször meg kell néznem! A fólia virág a kedvencem.

Marcsi írta...

Leírnám, mennyire tetszik, de nem tudom...

Kata írta...

Komolyan lélegzetelállító! Olyan pontos, precíz, átgondolt ugyanakkor harmónikus és könnyed.
Gyönyörű ajándék és remek ötlet!