Ha tetszik, oszd meg: FacebookAdd a Twitter-hezeMail

2008. április 27., vasárnap

Albumok

Tavaly már készítettem scrap-albumot. Olyan hibrid-félét. A lapok digitálisan készültek és fényképész hívta elő. A borítója viszont könyvkötéses technikával készült (életem első -és eddig utolsó- könyvkötése), persze szokásomhoz híven rögtön ablakos borító kellett és farmer anyaggal bevonva. Akit érdekel, a részleteket itt megnézheti: első album. Ez még bőr szíjjal volt összefűzve és a két óvónéninek készült 1-1, ballagási ajándékként.

Most viszont igazi hagyományos, kézi albumot csináltam. A scrap.hu-n indult egy újabb játék, Kit-Klub címmel. Ebben az első kitet megkaptam én is, hogy alkossak belőle valamit. Első ránézésre meghökkentem, hogy a nagyvirágos/mintás lapokból és kék-zöld-lila színekből mit fogok én kihozni. :)) De aztán eszembe jutott, hogy itt a remek alkalom a sokat csodált minialbum készítésére. A kit tartalmazott 5 papírt, 2 féle szalagot, 4 nyomtatott kommentkártyát, 6 színes miltonkapcsot, 2 színes kör alakú kartonlapot és 2 virágot. A minialbumom borítója így néz ki:Az első két oldal, Vili és Lelle:A másik kettő: Nándi és egy összefoglaló:És az apróságok:

Karton: régről maradt könyvkötő karton, azt hiszem a fenti album maradéka;
Ezüst betűk, pöttyök: üvegfestő ezüstkontúr (L&B)
Gyurmagombok: egy régebbi Hónap oldala nyereményből, Szilvi alkotásai;
Dekorgumi figurák: ugyanebből a nyereményből;
Krétázás: a meglévő pasztellkrétáimmal;
Címbetűk: kartonból vágva, üvegfestő akrilfestékkel színezve;
Fémkarikák: függönykarikák a rövidárustól;
Varrás
(Mindezekhez tételezzétek fel, hogy nem vagyok én felkészülve hagyományos scrapre. ;)

3 megjegyzés:

Budaházi Brigitta írta...

Az egész album olyan szépen tervezett finom munka, mint amilyen tiszták és áttekinthetőek a digi oldalaid. Nagyon tetszik az első scrapbook minialbumod! Olyan jók az ízléses apró részletek, örültem a sok kommentárnak (!:)!), és kis virágoknak. A gépi varrásaidtól elállt a szavam - precízebb nem is lehetne! És mindehhez még egy ilyen kedves témát választottál. Gratulálok! Ha jól érezted magad közben, én csak továb biztatnálak! :) :*

Kata írta...

Nagyon szép lett. Tetszik hogy felhasználtad a többi hobbidban megszerzett tapasztalatodat és anyagokat. Megnéztem a farmeros könyvet is, szuper!

Szilvi írta...

Szuper! Tetszik a sok érdekes részlet, a remek téma ezekkel a képekkel és szöveggekkel! Remélem, még sok hasonlót készítesz majd!
A gombokat pedig nagyon jó volt vizsontlátni nálad.