Farsang farka
Az elmúlt két hónap sűrűn telt, a költözéssel-berendezkedéssel, a sulis félévvel, a hatosztályos felvételivel (Vili), az oviból a suliba jelentkezéssel (Nándi), Főnix-Kupával és egy ovis farsanggal.
Bár szigorúan véve a farsangi időszak már lezárult, az iskolában még csak most rendezték meg. Nándi kalóz szeretett volna lenni, Lelle boszorkány.
Lellének olyan kisebb méretű seprűt szerettem volna, amit később a háznál is tud használni majd, de vagy csak a felnőtt normál méretű volt, vagy a kis kéziseprű, aminek alig van nyele. Így aztán maradt a felnőtt seprű, aminek lefűrészeltük a nyelét. Mindkét jelmez előző este készült el, pontosabban a kalapok és Lelle szoknyája, amit később, szétbontva újra fel lehet használni.

Szokás szerint fekete fotókartonból van mindkettő. Nándi kalapjához nem találtam az előző nap még (általam is) használt fehér temperát, (ennyit az albérletről ;)) így kényszermegoldásként egy A4-es papírból kellett kivágnom a koponyát és a csontokat.
Lelle kalapjának megszerkesztését pedig kompetencia alapú feladatként feladtam másnap a végzősöknek. (Kúppalást megszerkesztése, ha a fejkörfogat 52 cm és a kúp magassága 30 cm. Azt mondták, ők inkább megvették volna a kalapot, minthogy elkészítsék. :DDDD Rendesek voltak és nem tették hozzá, hogy én is jobban tettem volna, ha megveszem és nem ilyen feladatokat kreálok nekik. :PPP)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése