Mikulás-zsákok
Amikor október elején megbeszéltük Szilvivel a Mikulás zsákokat, még nem gondoltam, hogy keresztszemes technika is szükséges lesz hozzá. Talán legutoljára hatodikos korom környékén próbálkoztam ezzel a technikával és azóta sem. Amikor október végén kiderült, hogy igen, keresztszemes hímzés is lesz a zsákokon, -mint minden ilyesmit- kihívásnak fogtam fel. Beszereztem a kellékeket, feltúrtam a netet, először a technikáért, aztán mintákért, végül elkészítettem a két darab kért zsákot feliratostul, keresztszemes hímzésestül.
A régi varrógépem közben majdnem végelgyengült, de a tavalyi ajándék overlock gép előkerült végre a dobozából és szuperül vizsgázott. (Igaz, hogy 1 óra csak azzal telt, hogy a cérnákat hogyan kell befűzni és egy félóra a varrás gyakorlásával, de utána nagyon klasszul működött.) Annyira belejöttem, hogy a kolléganőm lányának is készítettem egyet. A három zsák különböző stílusú lett, ez utóbbi már egy 10 évesnek lesz.
Mindezek közben pedig Lelle és Nándi is lelkesen keresztszemezni kezdett mellettem. Lelle nagyobb lelkesedéssel és sikerrel, de ő nagyobb is, lány is. :)
1 megjegyzés:
de jók lettek :) Nagyon tetszenek
Megjegyzés küldése